Akusztikai tartalmak
Meglepő tények a hangról
- érdekességek

A kitörő vulkánok a leghangosabb természetes hangok
Egy vulkán kitörése nemcsak látványos, de akusztikailag is lenyűgöző: az ilyenkor keletkező hanghullámok olyan erősek, hogy akár több száz kilométerre is hallhatók – ha túl közel vagyunk, a hangerőt szó szerint a csontjainkban érezhetjük. Az 1883. augusztus 27-én az indonéz Krakatau vulkán egymás után négyszer tört ki. A harmadik és negyedik robbanása volt az emberi történelem két leghangosabb hangja. Becslések szerint a robbanás helyétől 160 km-re 180 dB erősséggel szólt, de még az onnan 4800 km-re fekvő Rodrigues szigetén is úgy hallották, mintha puskával lövöldöztek volna a közelükben.
Ezt úgy képzelhetjük el, mintha egy Budapesten kitörő vulkán a Kaposváron nyugodtan sétálgató embereket hirtelen 180 dB-lel sokkolná, illetve Kazahsztán fővárosában, Nur-Sultánban (Asztana) keresnék hiába, hogy kik lövöldöznek. Ennél is erősebb volt a negyedik kitörés, melynek pontos erejét nem ismerjük, de felfoghatatlan dolgokat produkált. A robbanás helyéről kb. hatvan kilométerre hajózó tengerészeknek beszakította a dobhártyáját. Ráadásul az egymás utáni kitörés hangjának lökéshullámai hétszer futották körbe a Földet, világszerte rögzítették a barométerek még öt nappal a kitörés után is.
Az űrben nem terjed a hang?
Bármilyen látványosak is az űrcsaták a filmekben, a valóságban a világűr csendes. A hanghullámok terjedéséhez közeg – például levegő – szükséges, ami az űr vákuumában egyszerűen nincs jelen.
Zhuoran Geng és Ilari Maasilta kutatása szerint azonban a hang képes áthaladni a világűr vákuumán is. A Communication Physics folyóiratban megjelent tanulmányukban részletesen bemutatják, hogyan történik mindez.
Megállapításaik szerint a hanghullámok piezoelektromos anyagokban keltett rezgései elektromágneses mezőkön keresztül átadhatók egy másik testnek. Ehhez azonban szükséges, hogy a két tárgy egymáshoz közelebb helyezkedjen el, mint a hanghullám hossza. Ez a hallható frekvenciatartományban 1,7 centimétertől akár 17 méterig is terjedhet – de a jelenség a nem hallható frekvenciákon is megfigyelhető.
Egy síró baba hangosabb lehet, mint egy autóduda
Egy csecsemő sírása nem véletlenül olyan átható: akár 110 decibelt is elérhet, míg egy átlagos autókürt 100, egy légkalapács 120 decibel körül szól. Ez az evolúciós „riasztórendszer” segít abban, hogy a gondozók azonnal észrevegyék a baba szükségleteit. A szakértők szerint a tartósan 85 dBA fölötti zajterhelés halláskárosodáshoz vezet, 110 dB terhelésnek maximum 29 másodpercig tehetjük ki magunkat maradandó károsodás nélkül, így nem csoda, hogy azonnal „ugrunk”, ha egy csecsemő sírni kezd.
A hang képes eloltani a tüzet
Kísérletek igazolták, hogy megfelelő frekvenciájú és intenzitású hanghullámokkal a tűz is eloltható. A hang rezgései ugyanis képesek megszakítani az égéshez szükséges oxigénáramlást.
Viet Tran és Seth Robertson, két amerikai egyetemi hallgató, olyan eszközt fejlesztett ki, amely teljesen mellőzi a hagyományos tűzoltási módszereknél megszokott kemikáliákat, port vagy vizet. Külső megjelenésében egy hagyományos kézi tűzoltó készülékre emlékeztet, működési elve azonban teljesen eltér attól.
A szerkezet fő eleme egy mélynyomó hangszóró, amely alacsony frekvenciájú hanghullámokat bocsát ki. Használat közben a hangszóró mozgásba hozza maga előtt a levegőt, a készülék kialakítása pedig úgy fókuszálja ezt a légáramot, hogy a tűz lángjait célzottan „elfújja”, és így eloltja.
Kezdetben nagyfrekvenciás hanghullámokkal kísérleteztek, ám hamar rájöttek, hogy nem ez a megfelelő irány. A választ végül a zenében találták meg: mindannyian tapasztalták már, milyen, amikor egy koncerten vagy klubban a dübörgő basszus hullámai megremegtetik az ember testét. Ez a készülék ugyanezt az elvet alkalmazza, csupán koncentrált formában.
„Az alacsony frekvenciájú hangok, mint a hip-hop zenében a dumm-dumm basszusok, azok működnek igazán” – mondta Tran.
Ez is érdekelhet
Már tudományosan is régóta bizonyított, hogy a zenehallgatás csökkentheti a szorongást és a fájdalmat, sőt, még a vérnyomást is csökkentheti....
A hangok világa tele van lenyűgöző titkokkal és tévhitekkel, amelyek sokszor meglepnek minket. Hogyan hat ránk a hang? És tényleg...
A modern városok zajos, nyüzsgő környezetek, ahol a hangok folyamatosan formálják a mindennapi életet. Az utcák, parkok és épületek akusztikai...
A hangok terjedése és visszaverődése mindig is lenyűgözte az embereket, hiszen ezek a jelenségek hatással vannak a hallásunkra, a térérzékelésünkre...