Akusztikai tartalmak
Hogyan hat a zene az agyra és az érzelmekre?
- érdekességek

A zene felidézi az emlékeket
A figyelemelterelés mint fájdalomcsillapítás
A zenei libabőr jelensége
A libabőr olyan fizikai reakció, amely akkor alakul ki, amikor félünk, fázunk vagy érzelmileg fokozott állapotba kerülünk. Egyesek akkor is libabőrösek lesznek, amikor bizonyos magas frekvenciákat vagy magával ragadó zenét hallanak.
Erre is van magyarázat. A zenei hatásokra érzékenyen ragálóknál az agy olyan vegyi anyagokat szabadít fel (dopamin), amelyek megemelik a pulzust és a testhőmérsékletet, és növelik a bőr elektromos vezetőképességét. Ha az idegrendszer elektromos impulzusokat küld, akkor a szőrtüszőkben lévő apró izmok ingerlődnek. Nem mindenkiből vált ki azonban ilyen érzést a zene. Ehhez erős kapcsolatra van szükség a hallókéreg és az agyterületek közt.
Pszichológusok világszerte kutatják, hogy ezt a képességet mi alakíthatja ki (tanulás, genetika stb.), s hogy fejleszthető-e.
Léteznek már olyan programok, amelynek célja, hogy a zene által előidézett érzelmek megélésén, megértésén keresztül segítse a kamaszok érzelmi fejlődését, önszabályozását, segítsen szorongásuk csökkentésében, vagy épp indulataik csillapításában. Ezek sikeresen működnek a zenére érzékenyen reagáló kamaszoknál, s ha a képesség fejleszthető, akkor a többieknek is nagy segítségére lehetne.
A zene fejlesztheti az auditív memóriát
Alighanem mindannyian szeretjük az ismerősnek tűnő dolgokat, legyen az egy íz, egy kép vagy egy zeneszám. Életünk során kialakul bennünk egyfajta preferencia bizonyos érzékszervi ingerek iránt. Kezdetben ezek főként harmonikus hangok, például az anyai hang vagy az egyszerű gyermekdalok.
Egy bizonyos ponton azonban ezek már nem elegendőek a fülnek, vagyis az agynak. A hangok egyre differenciáltabbá válnak, és az általunk kedvelt zene egyre összetettebbé válik. Az úgynevezett auditív memória bármire, akár disszonáns zenére is edzhető.
A zene javítja a reakcióidőnket
Évekkel ezelőtt a Montreali Egyetem egy tanulmánya a zenészek érzékszervi képességeit vizsgálta. A tesztalanyok közül a zenészek reakcióideje kimutathatóan rövidebbnek bizonyult a nem zenészekéhez képest, függetlenül attól, hogy milyen hangszeren játszottak.
Arra a következtetésre jutottak, hogy a hangszeren való tanulás különösen az idősebb emberekre lehet pozitív hatással. Az elképzelés szerint a zenélés javíthatja a gyors reakciókészségüket és figyelmüket.
A „musical high”
A zenélés és a zenehallgatás is ugyanolyan hatásokat válthat ki az agyban, mint az étel, a sport, a szex vagy a bódító szerek. Ez semmiképpen sem megalapozatlan elmélet, hanem tudományosan bizonyított tény.
Az agyban több saját boldogsághormon és a dopamin nevű neurotranszmitter szabadul fel. Ugyanakkor csökken a stresszhormon, a kortizol termelődése. Vagyis, a lehető legjobb kombináció jön létre. A zene olyan érzelmeket szabadít fel, amelyeket egyszerűen csak élveznünk kell.
Elképesztő kapcsolat az agyféltekék között
Az agy két féltekéje közötti kapcsolat, amely a vicces orvosi neve corpus callosum, jelentősen fejlettebb a hangszeren/hangszereken játszóknál. Így az agy két fele jobban tud kommunikálni egymással, vagyis a jobb kéz tudja, mit csinál a bal kéz 😊
De a zene másképp is hat az agyra. Az úgynevezett Mozart-effektust több, mint 40 évvel ezelőtt fedezték fel. A kutatók azt tapasztalták, hogy a zenehallgatás – jelen esetben Mozart zenéje – jobb eredményekhez vezet az intelligenciateszteken. Bár annak a vizsgálatnak az eredményei mára már elavultak, még mindig sokan tapasztalják, hogy a zene jelenléte nemcsak a közérzetet, hanem a koncentrációt is javítja. Ez persze nem azt jelenti, hogy a zene okossá tesz, de az már vitathatatlan tény, hogy aktiválja az agyat. Van valami a szinapszisok táncában.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Ez is érdekelhet
Már tudományosan is régóta bizonyított, hogy a zenehallgatás csökkentheti a szorongást és a fájdalmat, sőt, még a vérnyomást is csökkentheti....
A hangok világa tele van lenyűgöző titkokkal és tévhitekkel, amelyek sokszor meglepnek minket. Hogyan hat ránk a hang? És tényleg...
A modern városok zajos, nyüzsgő környezetek, ahol a hangok folyamatosan formálják a mindennapi életet. Az utcák, parkok és épületek akusztikai...
A hangok terjedése és visszaverődése mindig is lenyűgözte az embereket, hiszen ezek a jelenségek hatással vannak a hallásunkra, a térérzékelésünkre...